„Az ADHD szabályozási zavar, nem rossz nevelés” – interjú Dr. Bohács Krisztinával, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetőjével

A KSH adatai szerint egy év alatt 8 százalékkal nőtt a súlyos figyelemzavarral élő, sajátos nevelési igényű gyermekek száma Magyarországon. Dr. Bohács Krisztina PhD intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ és a GEM Kognitív Klinika szakmai vezetője, a BrainRx kognitív tréningprogram ausztriai, magyarországi és szlovákiai mesterfejlesztője arról beszél, mi áll a számok mögött, hol a határ a gyermeki hiszti és a klinikai tünet között, mit tegyen a pedagógus és a szülő egy dühkitörés első két percében, és mit tud a kognitív tréning az ADHD kezelésében, mit nem.

Tényleg több az ADHD-s gyermek, vagy csak többet diagnosztizálunk?

A KSH legfrissebb adatai szerint a súlyos figyelemzavarral élő SNI-gyermekek száma a 2024/2025-ös tanév 7 875 fős értékéről 2025/2026-ra 8 506-ra nőtt. Mit lát e mögött?

Óvatosságra intek mindenkit, amikor ilyen részszámokat hall. Az SNI jogi kategória mellett létezik a BTMN, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő gyermekek jogi kategóriája is, és ott vannak azok a gyerekek, akik pszichiátertől kaptak ADHD-diagnózist, de nem kerültek a pedagógiai szakszolgálatokhoz, így sem SNI, sem BTMN státuszuk nincs. A KSH-szám tehát a jéghegy egy jól körülhatárolt csúcsa.

A kérdés valójában az, hogy ADHD-járvány van-e. A vezető orvosi és pszichiátriai szaklapokban, a BMJ-ben, a JAMA-ban és a Lancet Psychiatryban megjelent rendszerezett áttekintések és metaanalízisek szerint különbséget kell tenni a regisztrált diagnózisok számának növekedése és a zavar tényleges, biológiai előfordulási gyakorisága között. A klinikai diagnózisok és a gyógyszerfelírások száma világszerte meredeken emelkedett az elmúlt évtizedekben, a lakossági szűréseken mért valódi tüneti előfordulás viszont globálisan lényegében stabil maradt. Többeket diagnosztizálunk, de nem lett jelentősen több érintett ember.

A diagnosztizált esetek növekedése mögött négy tényezőt látok.

A diagnosztikai kritériumok kiterjesztése. A DSM-5 a felnőttkori diagnózishoz kevesebb tünetet is elegendőnek tart, a gyermekkori tünetek megjelenésének korhatárát 7 évről 12 évre emelte, és az autizmus mellett is engedi az ADHD diagnózisát, ami a DSM-IV-ben kizáró ok volt. A modern diagnózisokat emellett gyakran enyhébb tüneti képnél is felállítják.
A korábban aluldiagnosztizált csoportok felismerése. A lányoknál ritkább a látványos hiperaktivitás, gyakoribb a csendes, figyelmetlen típus, ezért történelmileg alig ismerték fel őket. A felnőtteknél megdőlt az a nézet, hogy az ADHD-t „ki lehet nőni”: a tünetek az érintettek mintegy kétharmadánál felnőttkorban is fennmaradnak.
A társadalmi tudatosság növekedése és a stigma csökkenése. A szülők, a pedagógusok és maguk a felnőttek is tájékozottabbak, proaktívabban kérnek segítséget.
Környezeti tényezők. Az ADHD 70–80 százalékban genetikailag meghatározott, de a koraszülöttek és az igen alacsony születési súlyú csecsemők javuló túlélése, a várandósság alatti toxikus kitettség és az anyai krónikus stressz igazolt kockázati tényezők. A képernyőidő nem okoz biológiai ADHD-t, ám a modern környezet állandó ingeráradata tovább súlyosbítja a fenntartott figyelem gyengeségét, és fokozza az impulzivitást és a hangulatingadozást.

Mi a GEM Tanulási Központokban azt tapasztaljuk, hogy mérhetetlen mennyiségű gyermek érkezik a vizsgálatainkra. Szakmai teamben dolgozunk: gyermekpszichiáter, kognitív tudományi szakértők, gyógypedagógusok és gyermekpszichológusok fogadják a családokat. Ennek okát azonban elsősorban az állami ellátórendszer túlterheltségében és minőségi egyenetlenségeiben látjuk, nem egy új járványban.

Miért jár az ADHD-val érzelmi túlcsordulás, ha az nem is része a diagnózisnak?

Az ADHD-t figyelemzavarral, hiperaktivitással és impulzivitással azonosítjuk, az érzelemszabályozási nehézség nem alapkritérium. Miért jelennek meg mégis sok gyermeknél szélsőséges dühkitörések és nagyon alacsony frusztrációtűrés?

Mert az ADHD-t nem szabad a diagnosztikai lista néhány tüneti sorára szűkíteni. A diagnózis alapját valóban a figyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás képezi, és az érzelmi diszreguláció valóban nem önálló DSM-5-alaptünet. Az ADHD klinikai tünetvilága ennél azonban sokkal gazdagabb: az érintett gyermekek 50–60 százalékánál klinikailag jelentős érzelemszabályozási nehézség is megjelenik. Az érzelemszabályozási probléma, a gátlókontroll gyengesége és az agresszív viselkedés között erős a kapcsolat.

Az érzelmi diszreguláció robbanásszerű kitörésben, ingerlékenységben, alacsony frusztrációtűrésben vagy gyors hangulati váltásokban mutatkozik meg. A prefrontális kéreg, a bazális ganglionok és a kisagy eltérései együtt teremtik meg azt az idegrendszeri alapot, amelyen a tervezéses viselkedés hiányát, az impulzuskontroll zavarát vagy a szenzoros ingerkereső viselkedést is látjuk.

Az ADHD számomra szabályozási zavar. A környezet szűretlenül beérkező ingerei igen gyakran túlterhelik az érintett gyermek idegrendszerét, aki nem tudja, mennyit engedjen be ezekből, és nem is áll hatalmában jól kontrollálni azokat. Ezek a sokszor láthatatlan, ám hatalmas idegrendszeri megterhelések nem véletlenül végződnek dühkitörésben.

Hol a határ a normális hiszti és a klinikai tünet között?

Milyen jelek esetén indokolt szakemberhez fordulni, és milyen más állapotokat kell ilyenkor kizárni?

A hiszti (tantrum), a dühkitörés (meltdown) és az érzelmi váltás (mood swing) akkor diagnosztikus értékű, ha mennyiségében, minőségében és helyszíneiben erőteljes, és fejlődéslélektanilag nem az érzékeny 1–4 éves korra esik. Egy–négy éves kor között a hisztiroham viszonylag gyakori: fáradtság, éhség, frusztráció, kevés nyelvi eszköz mind kiválthatja. Időtartama jellemzően pár perc, kiváltója érthető, a gyermek megnyugtatható, és utána gyorsan helyreáll. Ezek a hisztik az életkorral ritkulnak, és látható, hogyan nő a gyermekben az önszabályozás. Óvodáskor után a ritka, helyzethez kötött kitörés még belefér, különösen stressz, betegség vagy változás idején.

Azonnal gyermekpszichiáterhez és fejlesztő központhoz kell fordulni, ha a következők közül több együtt áll fenn:

a negatív hangulat vagy a hiszti hetente többször jelentkezik, vagy 15–25 percnél tovább tart;
kis kiváltó okra tör ki, és a gyermek nehezen nyugtatható;
óvodás-iskolás kor után is gyakori, vagy a kor alapján már nem várható forma jelenik meg, például testi agresszió vagy tárgyrongálás;
több helyszínen is megvan (otthon, iskola, nagyszülők), nem csak egy helyzetben;
rontja a barátságokat, a tanulást és a családi működést.

Szakmailag el kell különíteni a hangulati zavarokat, a szorongásos zavarokat, az autizmust, a tanulási zavarokat és az oppozíciós zavart. Hangsúlyoznám: az ADHD meglehetősen ritkán jár egyedül, igen sokszor társul más diagnózissal vagy állapottal. A lényeg, hogy mielőbb jó minőségű diagnosztikára, jó minőségű terápiára, majd az otthoni és iskolai környezet okos, a gyermek szükségleteihez illesztett adaptációjára van szükség ahhoz, hogy ezeken a kitöréseken úrrá legyünk.

Mi történik a gyermek agyában egy dühkitörés előtt?

Hogyan lehet közérthetően, de tudományosan pontosan elmagyarázni, mi zajlik ilyenkor az idegrendszerben?

A legegyszerűbben az autonóm, más néven vegetatív idegrendszerrel érdemes kezdeni. Ez az idegrendszernek az a része, amely akaratunktól függetlenül szabályozza a belső szerveink működését: a szívverést, a légzést, az emésztést, a pupillát, a verejtékezést. Két ága egymás ellen dolgozik.

Szimpatikus idegrendszer: az „üss vagy fuss” rendszer. Veszély esetén mozgósít: gyorsabb szívverés és légzés, az izmok felé terelt vér, adrenalin, tágabb pupilla, leálló emésztés.
Paraszimpatikus idegrendszer: a „pihenj és emészts” rendszer. Nyugtat és regenerál: lassítja a szívverést, mélyíti a légzést, beindítja az emésztést. Fő idege a bolygóideg, a nervus vagus.

A kitörést az előzi meg, hogy a gyermek szimpatikus rendszere túlaktiválódik. A nyugtatás lényege ezért az, hogy a paraszimpatikus rendszert segítsük munkába állni. Ezt szolgálja a lassú kilégzéssel végzett mély légzés, a halk hang, a csend és a biztonságos közelség.

Mit tegyen a pedagógus az első egy-két percben?

Mi az a három-négy reakció, ami valóban segít, és melyek azok a gyakori felnőtt reakciók, amelyek tovább fokozzák a helyzetet?

Kitörés során a legfontosabb, hogy teret kell csinálni, minél nagyobb teret. Az első egy-két percben kevés szó, halk, lassú hang szükséges. Egy mondat elég: „Látom, nagyon nehéz most.” Az első cél nem a nevelési helyzet azonnali megoldása, hanem az idegrendszeri izgalmi szint csökkentése és a biztonság fenntartása. Előbb megnyugszunk, utána megbeszéljük.

Ha lehet, csökkentsük a közönséget, a zajt és a további követelményeket, és adjunk lehetőséget arra, hogy a gyermek egy előre meghatározott nyugodt helyre menjen. Utasítás helyett mindig kevés, egyszerű választási lehetőséget kínáljunk: „Maradsz itt csendben, vagy átmehetsz két percre a nyugodt helyre?”, „Vizet iszol, vagy sétálsz egyet?”. Nem azt, hogy „Most pedig gondolkodj el azon, mit csináltál!”. Egyszerre lehet együttérzőnek és határozottnak lenni: „Nem engedem, hogy megüsd a társadat. Segítek megnyugodni. A történteket később megbeszéljük.”

Az eszkalációs szakaszban és a lefelé tartó megnyugvási ágon mindig kontraproduktív:

nyilvánosan megszégyeníteni vagy rendreutasítani;
felemelni a hangot;
vitatkozni arról, kinek van igaza;
hosszú magyarázatot követelni a kitörés közben;
azonnal büntetéssel fenyegetni;
olyan kérdésekkel bombázni, amelyekre a gyermek abban az állapotban nehezen tud válaszolni.

Amikor a gyermek megnyugodott, röviden vissza lehet térni a történtekhez: „Nagyon mérges lettél. A mérgesség rendben van, de ütni nem lehet. Nézzük meg, mit csinálhatunk legközelebb, amikor érzed, hogy kezd elszakadni a cérna.”

Mit tehet otthon a szülő? Három módszer, amit már másnap el lehet kezdeni

Mi az, amit egy család azonnal bevezethet, és mi az, amit jó szándékkal ugyan, de inkább kerülni kellene?

Megnyugtató terv. Nyugodt időben közösen válasszatok két-három eszközt (mély légzés, egy sarok, nyomkodható labda) és egy jelet, amivel a gyermek jelezheti: „kell egy szünet”. Gyakoroljátok akkor, amikor nincs feszültség.
Triggernapló. Egy-két hétig jegyezzétek fel, mi előzte meg a kitörést, mi történt, mi lett a vége. Így kiderül a minta: éhség, fáradtság, átállás, kudarc.
Napi 5–10 perc pozitív közös idő és konkrét dicséret a jól kezelt pillanatokra: „Észrevettem, hogy abbahagytad, amikor mérges lettél.”

Kerülendő ugyanaz, mint az iskolában: a megszégyenítés, a hangerő, a vita és a kitörés közbeni magyarázatkérés. A dühkitörés közepén a gyermek nem tanul, csak túlél.

Hol a helye a kognitív tréningnek az ADHD kezelésében, és mit nem szabad tőle ígérni?

A nemzetközi irányelvek az ADHD kezelését többelemű folyamatként kezelik: gyógyszer, szülőtréning, viselkedéses és iskolai támogatás. Ebben a rendszerben pontosan hol van a kognitív tréning?

Az ADHD kezelésének legfontosabb alapelve ma a multimodális terápia: a gyógypedagógiai, pszichológiai, szociális és gyógyszeres elemek összehangolt alkalmazása. Ezért a GEM Központban minden hétfőn gyermekpszichiáterünk fogadja a gyermekeket: diagnózist állít fel, szükség esetén finomhangolja a gyógyszerezést, kontrollvizsgálatokat végez. Pszichológusaink csoportos és egyéni konzultációkon a gyermek szükségleteihez illesztett szülőtréninget tartanak, a csoportos tréningeket gyakran ingyenes webináriumok keretében a hozzánk járó családoknak. Ezeken a pozitív otthoni nevelés elveit, a határhúzást és a támogató stratégiákat tanulják a szülők: dicséret, visszajelzés, rutinok, konfliktuskezelés.

A kognitív programok akkor adnak óriási segítséget, ha a hét feldolgozó rendszerből egy vagy több érintett. Az ADHD-ban érintett személyek 40–60 százaléka valamilyen tanulási zavarral is küzd: diszlexiával, diszkalkuliával vagy specifikus tanulási zavarral. Ilyenkor elengedhetetlen az itthon részképességeknek nevezett feldolgozó rendszerek megerősítése. De tanulási zavar nélkül is gyenge a figyelmi klaszter, vagyis a fenntartott, a szelektív vagy a megosztott figyelem, és érintett lehet a feldolgozási sebesség, az auditív feldolgozás és a munkamemória is. Metronómra végzett, magas minőségű feladatrendszerekkel ezek működése jelentősen emelhető. Amerikai, izraeli és norvég kognitív és viselkedésszabályozó programjaink, köztük a BrainRx kognitív tréningprogram, erősítik a beszédészlelést, az instrukciók és a kérések megértését, így javul a gyermek együttműködő képessége, a figyelemelterelő műveletekkel, az úgynevezett disztraktorokkal pedig a gátló funkciókat erősítjük.

Két dolgot viszont nagyon fontos kimondani. Az egyik: kizárólag enyhébb vagy mérsékelt tüneteknél tudunk a kognitív programokkal és a pszichoszociális módszerekkel segíteni. Ha a tünetek súlyosabbak, vagy a személyre szabott beavatkozások ellenére a gyermek kapcsolati vagy magatartási problémái veszélyeztetik az életminőséget, a gyógyszeres kezelés elengedhetetlen. A másik: a gyógyszer katalizátor. Segíti a fejlesztés eredményességét, és nagyon sokat segít a dührohamok megfékezésében, de a gyógyszertől sosem javul a hallási feldolgozási zavar, a logika vagy a gyenge önszervezés. A gyógyszeres kezelés nem helyettesíti a kognitív fejlesztést és a strukturált környezetet, és fordítva sem igaz.

Sohasem ígérjük, hogy „elmúlik” az ADHD. De ha jól menedzseljük, az életminőség óriásit emelkedik. Ehhez akár hat hónapos, összehangolt munkára is szükség lehet. Megéri.

Úgynevezett kognitív applikációkkal (Cogmed, Lumosity, BrainHQ és társaik) nem dolgozunk, mert hatásuk csekély, és emberi mediátor hiányában a valós életbe történő átvitelük szinte elhanyagolható.

Milyen mérhető eredményt hoz a kognitív tréning?

Milyen konkrét, számszerűsíthető eredményekkel tudják alátámasztani a figyelem, az impulzuskontroll vagy az érzelemszabályozás javulását?

A jelzett képességeket, vagyis a figyelmi klasztert, a feldolgozási sebességet, a beszédészlelést, a munkamemóriát és a hosszú távú memóriát, a logikát és a vizuális feldolgozást átlagosan 22 percentilissel, mentális életévben nézve 3,6 évvel tudjuk maradandóan megnövelni. A randomizált, kontrollált vizsgálatok enyhébb fokú önszabályozási zavarnál gyógyszeres kezelés nélkül is igen jó eredményeket mutatnak.

Hadd szóljak azokról a gyermekekről is, akiket soha nem szoktak említeni, amikor ADHD-ról beszélünk: akik genetikai szindrómával születtek, intellektuális képességzavarral élnek, és közben jelentős ADHD-val küzdenek. Az ADHD-sok 1–5 százalékánál áll a háttérben jól meghatározható genetikai szindróma vagy kromoszóma-rendellenesség, például Fragile X-, Marfan-, DiGeorge- vagy Turner-szindróma. Ezek a családok nagyon sokat szenvednek, mert az értelmi érintettségre rápakolódik az ADHD, amely erős impulzivitásban és dührohamokban jelentkezhet. Esetükben elengedhetetlen a teljesen holisztikus megközelítés, ezért van a klinikai részlegünkön, a GEM Kognitív Klinikán egy komplett rendszer a számukra: szenzoros szoba, mozgásfejlesztő és kognitív termek.

Danika története: a fejlesztés előtt és után

Tudna mondani egy anonimizált, tipikus esetet?

Egyetlen gyermeket sem tudok elfelejteni. De álljon itt Danika története, akit Tübingenből hoztak a GEM Központba, ADHD és olvasászavar diagnózissal. A szülők legfájdalmasabb problémája az volt, hogy Danika nyolcévesen még mindig nem tudott megtanulni olvasni, állandóan izgett-mozgott, és két nővérét gyakran „terrorizálta”: dominálta őket, piszkálódott velük, és a szülőkkel is szembement.

A Gibson-teszten figyelmi klasztere a 32., munkamemóriája a 35., hallási feldolgozása a 8. percentilisen volt. Teljesen átlagos, 102-es IQ mellett értelmi és érzelmi szempontból is nagyjából nagycsoportos állapotot mutatott. A szülők a nyári szünetet és még egy hónapot tudtak a fejlesztésre szánni, és intenzív jelenlétet kértek: Danika 12 héten át napi két-három órában járt hozzánk. A poszttesztek minden értéke az 50. percentilis fölé került, két képessége pedig a 80. percentilis környékére. A szülők, bár orvosként nem álltak messze a jó gyakorlattól, számos tanácsadást végigültek.

Augusztusban, a fejlesztés kétharmadánál Danika egy hétre hazament. A szülők egy este nem találták: hová bújhatott? Végül a dolgozószobában leltek rá, a fotel mögött. Élete első könyvét olvasta, magyarul, és annyira belemélyedt, hogy nem hallotta, hogy szólongatják. Hipermotilitása megmaradt, de a nővéreivel szembeni „főnökösködő” stílusát jóindulatú, atyáskodó attitűdre cserélte. Szülei egy évvel később elérzékenyülve írták: „Danika sikeresen elvégezte a második osztályt, és a legjobb öt tanuló között van. Ha a napirendjét felírjuk egy fehér táblára, az önszervezéséhez elég neki. Az időbeosztásában kell még segítenünk.”

Mit kellene megváltoztatni a magyar iskolákban a neurodivergens gyerekek érdekében?

Ha egyetlen dolgot lehetne kötelezően megváltoztatni a pedagógusképzésben vagy az általános iskolák működésében, mi lenne az?

A neurodivergens gyermekek inklúziója ma a legtöbb magyar iskolában hatalmas kihívás. Van egy utópisztikus álmom. A pedagógusképzésben egy teljes évet szánnék arra, hogy a leendő tanítók megtanulják, hogyan kell együtt nevelni a különböző idegrendszerű tanulókat: az ADHD-ban és autizmusban érintetteket, a szenzoros integrációs zavarral élőket, a traumatizált gyermekeket és a kerekesszékben ülőket. De kívánnék mást is: megháromszoroznám az osztálytanítók számát. A jó minőségű tudás mellé mennyiségi változás is kell. Egy kerületben mindenféle ember és gyermek él, és úgy fejleszteném fel az iskolákat, hogy az adott iskola a kerület minden gyermekét, bármilyen állapotú is, szakszerűen el tudja látni.

Névjegy: Dr. Bohács Krisztina PhD

Intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ és a GEM Kognitív Klinika (Budapest) szakmai vezetője, a GEM Learning Centers kutatás-fejlesztési vezetője.
A BrainRx, az AccelerateRx és a ReadRx kognitív tréningprogramok mesterfejlesztője (Master Developer) Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában; a hazai és a környező országok BrainRx-központjai tőle kapják a módszer használati jogát.
Minősített kognitív szakértő (Board Certified Cognitive Specialist).
A GEM Tanulási Központ közel két évtizede foglalkozik kognitív képességfejlesztéssel; a központban gyermekpszichiáter, kognitív tudományi szakértők, gyógypedagógusok és gyermekpszichológusok dolgoznak együtt. Budapesti helyszínek: GEM Diagnosztikai Központ (1053 Budapest, Ferenczy István u. 28.), GEM Tanulási Központ Pest (1051 Budapest, Arany János u. 27.), GEM Tanulási Központ Buda (1012 Budapest, Krisztina körút 87-89.), GEM Kognitív Klinika (1106 Budapest, Örs vezér tere 25/a, Árkád).

„Az ADHD szabályozási zavar, nem rossz nevelés” – interjú Dr. Bohács Krisztinával, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetőjével