Szupportív terápia: Mivel foglalkozik egy pszichológus és hogyan tud segíteni?
A pszichológia a lélek tana. A szupportív kliensvezetés a klinikai pszichológia egy kezelési formája szomatikus betegségek esetén.
A gyermekpszichológia=lélektan a gyermek lelki működéseivel, a megismeréssel, gondolkodással, érzelmekkel és viselkedéssel foglalkozó tudomány.
Pszichológusaink első lépésben a probléma beazonosítását, körbejárását, súlyosságának és okainak meghatározását tartják a legfontosabbnak. Így a szülők és a gyermek egy diagnosztikus folyamatban vesz részt, akár egy orvosi kivizsgálás alkalmával.
Az első találkozás (ún. első interjú) az esetek többségében a szülőkkel történik. Kivételt jelenthet ez alól serdülőkorúak ellátása, ekkor ugyanis vagy csak a serdülővel, vagy pedig a szülővel és a serdülővel együttesen történik az első találkozás, mindkét esetben a szülő beleegyezésével. Ez az alkalom lehetőséget ad a probléma feltárására, körüljárására, majd ezt követően kerül sor a gyermek fejlődéstörténetének (anamnézisének) áttekintésére. Ez a folyamat általában 1-2 találkozást jelent.
Az első interjút, anamnézis felvételt követően kezdődik a diagnosztikus szakasz, mely 3-5 alkalmat jelent. Ebben a szakaszban a kapcsolat kialakítása mellett a probléma diagnosztikus feltérképezése zajlik, közös játék, megfigyelés, és különböző pszichodiagnosztikai eszközök segítségével (rajztesztek, teljesítménytesztek, papír-ceruza tesztek).
A vizsgálati szakasz lezárásaként ismét szülőkonzultáció következik, melynek témája a diagnosztikus szakasz tapasztalatainak összegzése, továbbá az ez idő alatt tapasztalt események közös értelmezése. A konzultáció végén döntés születik a továbbiakról: szükséges-e további ellátás, és ha igen, annak mi a legmegfelelőbb formája.
A gyermekpszichológia a gyermekek lelki működésével, gondolkodásával, érzelmeivel és viselkedésével foglalkozó tudomány. Segít a fejlődési és életkori elakadások, érzelmi nehézségek szakszerű feltárásában és kezelésében az ÁB-Medical pécsi klinikáján.
Szakrendelésünket érdemes felkeresni szorongásos tünetek (körömrágás, tik, hajtépés, fóbia, pánik), magatartási és beilleszkedési zavarok, alvási nehézségek, önértékelési és serdülőkori problémák, testvérféltékenység, veszteségek (válás, gyász), iskolai teljesítményromlás, valamint szervi ok nélkül fennálló testi panaszok (hasfájás, fejfájás, ágybavizelés) esetén.
Természetesen igen, a helyszínen a készpénzes fizetés mellett kényelmesen fizethet bankkártyával is.
Az ÁB-Medical magánklinika Pécs Kertvárosában található, a pontos címünk: 7632 Pécs, Galamb u. 14. Klinikánk autóval és tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető. Pácienseink kényelmét a saját, ingyenes ügyfélparkolónk biztosítja.
Időpontot gyorsan és kényelmesen foglalhat online a bejelentkezési felületünkön, vagy telefonon a +36 30 923 2829-es telefonszámon.
A pszichológia a lélek tana. A szupportív kliensvezetés a klinikai pszichológia egy kezelési formája szomatikus betegségek esetén.